Nyáry Pál (Nyáregyháza, 1805. február 27. – Pest, 1871. április 21.) politikus, Pest-Pilis-Solt vármegye alispánja, képviselő, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja.

Nyáregyházán, egy református, középbirtokos család legutolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesapja szintén Pál, megyei hivatalnok volt, édesanyja Beretvás Erzsébet.
Elemi iskoláit Nagykőrösön, középiskoláit Debrecenben végezte, Pesten tett ügyvédi vizsgát.
Pest-Pilis-Solt vármegye tisztviselőjeként kezdte pályafutását. 1838-tól a főjegyzői, 1845-től a másodalispáni tisztséget töltötte be. Segédkezett a pesti magyar Nemzeti Színház megalapításánál, rövid ideig annak igazgatói posztját is betöltötte. Tanulmányok jelentek meg a neve alatt a büntetőeljárás és a megyei közigazgatás reformjáról, illetve az egyik első takarékpénztár felállításával kapcsolatban. 1845-től tagja volt a követutasítást készítő bizottmánynak. 1847-ben jelentős szerepet játszott Kossuth Lajos Pest-Pilis-Solt megyei követté választásában.

1848. március 15-én Nyáry Pál Klauzál Gáborral együtt csatlakozott a pesti radikálisok által kirobbantott forradalomhoz, melynek vezetését is hamar átvették. Mindvégig igyekezett a néphangulatot mérsékelt mederben tartani és ezzel a Pozsonyban ülésező országgyűlés liberális reformellenzékének a hátteret biztosítani. Neve felmerült a Batthyány-kormány lehetséges tagjai között, de végül csak a belügyi államtitkárságot ajánlották föl számára, amelyet nem fogadott el. Tagja volt a főváros rendjére ügyelő Középponti Bizottmánynak és elnöke a Pest Megyei Rendre Ügyelő Bizottmánynak. Az áprilisi-májusi népgyűléseken rendre szónokolt. A május 10-i budavári macskazenét követő katonai incidens kivizsgálására kiküldött bizottmány polgári elnöke lett. A kormányválság idején neve, mint lehetséges kormánytag (belügyminiszter) is fölmerült. Május 19-e után, a Márczius Tizenötödike c. napilap sajtópere kapcsán háttérbe szorult és csak a július elején összeült népképviseleti országgyűlésen aktivizálódott újra.
Képviselővé Pest-Pilis-Solt megye ráckevei kerületében választották meg. A július elején megnyílt országgyűlésen a radikális ellenzék vezetői közé tartozott, s a Batthyány-kormány egyik legaktívabb kritikusa volt. Ezzel együtt Kossuth Lajos híres, 200 ezer katona és 42 millió forint megajánlását kérő július 11-i beszédének végén Nyáry emelkedett elsőként szólásra, és őt követve a ház közfelkiáltással fogadta el a pénzügyminiszter indítványát.

Ellenezte az itáliai hadszíntérre kért osztrák katonai segély megadását, mondván, hogy a Magyarország és Ausztria között fennálló kapcsolatból nem következik, hogy egyiknek a másik háborújában részt kellene vennie.
Augusztus folyamán határozottan támogatta a német szövetség tervét és az újoncállítás vitájában az önálló honvédzászlóaljak fölállítása mellett érvelt.
Legfontosabb önálló indítványában az jobbágyrendszer maradványainak megszüntetését szorgalmazta. Ennek legjelentősebb eleme a szőlődézsma eltörlése volt. Törvényjavaslatának tárgyalására azonban nem került sor, részben a szeptemberi katonai események miatt, ám az országgyűlés határozatot fogadott el a szőlődézsma eltörléséről.
A Batthyány-kormány lemondása után létrehozott Országos Honvédelmi Bizottmánynak kezdettől tagja, majd október elejétől elnökhelyettese volt. Ebben a minőségében, az elnök Kossuth Lajos távollétében formálisan ő vezette a bizottmányt. Szerepe döntően ügyvivő volt, a valódi kérdésekben mindvégig Kossuth mondta ki a döntő szót. November végén Nyáry ellenállásán bukott meg az OHB kormánnyá alakítása. Ezt követően a polgári közigazgatási és a hadseregellátási ügyek tartoztak hozzá.
Az 1849 elején Debrecenbe költöző országgyűlésen az ún. Békepárt egyik vezéralakja lett, amely a Habsburgokkal, 1848-as alapokon való tárgyalások lehetőségének fenntartását támogatta. A január 13-án lefolyt parlamenti vitában a megegyezésre hajlók véleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta:
„… védjük magunkat, ameddig lehet, s fel nem adjuk a nemzet országgyűlés ülésein”. Kifejezetten ellenezte a nemzetiségi törvény elfogadását, mondván ha „a magyar állam részvényeseivé tesszük a nemzetiségeket”, azzal „eltemetjük a magyar államot.” Jelen volt a világosi (szőlősi) fegyverletételnél.
Nyáry Pál kitartott a kormány mellett a világosi fegyverletételig, és nem hagyta el az országot sem. Elfogták és annak ellenére, hogy 1849. április 14-én nem szavazta meg a trónfosztást, előbb halálra, majd 10 év várfogságra ítélték, amelyből hét évet le is töltött a csehországi Josephstadtban. A fogságot töretlen kedéllyel viselte. Nem alázkodott meg, nem kért kegyelmet és másoknak sem engedte, hogy kegyelmet kérjenek számára.

Kiszabadulása után 1860-ban az újjáalakuló Pest-Pilis-Solt vármegye alispánjává választották. Az 1861-ben összeülő országgyűlésen a Teleki László vezette Határozati Párt egyik meghatározó alakja volt. Teleki öngyilkossága után is – párttársai többségével ellentétben – a békülékenységet kifejező felirat elutasítása mellett állt ki.

1866-67-ben tagja volt a kiegyezési törvényjavaslatot kidolgozó 67-es bizottság 15-ös albizottságának, ahol alternatív javaslatot dolgozott ki. Ebben jobban kívánt ragaszkodni a 48-as törvényekhez, ezáltal nagyobb önállóságot biztosítva az országnak. 1867 után az ellenzéki balközép egyik tekintélyes tagjának számított.
Magánéletéről keveset tudunk. Házasságot nem kötött, élettársa az 1840-es évektől Schodelné Klein Rozália a híres opera-énekesnő volt. Gyermekeik nem születtek.

Halála különös rejtély: a pesti Stein-ház tetejéről vetette le magát, búcsúlevelét a zsebében hagyva. Hatvanhat éves volt…
Élete utolsó szakaszában és a halálát követő emlékezésekben rendre a „Vasember” jelzővel illették, ily módon adózva jellemének szilárdsága előtt. Búcsúztatóján a korabeli beszámolók szerint tízezrek vettek részt.
Nagyságáról és tehetségéről, becsületességéről, kiválóságáról Jókai Mór és Pálfy G. István így ír.:
Igaz, hogy a reformkornak voltak nála óriásibb személyiségei. De az is igaz,hogy nem volt még olyan korszaka a magyar történelemnek, amikor a másodvonalba is zsenik tartoztak. Nyáry nemzedékében Vörösmartyk és Kossuthok voltak az igazi nagyok. A nálánál kissé fiatalabbak között Petőfik és Arany Jánosok sorakoznak. Ilyen gyülekezetben kell őt elképzelnünk és tisztelnünk. Azt a Nyáry Pált, aki életének legfontosabb felismerésévé tette, hogy minden politikai felszíni zajgás alatt él itt egy nép és a szellem emberének nem lehet más feladata, mint ennek a népnek a szolgálata. (Pálfy G. István: Magyar Ifjúság)

Jókai Mór: Nyáry Pál emléke: http://mek.oszk.hu/00800/00844/html/jokai105.htm

Nyáry azonban társadalmi tekintetben a hazának oly kitűnő fia volt, kihez hasonló kevés van – olyan, ki őt felülmúlná – egy sincs. Magyarország történetét nem fogja megírhatni senki anélkül, hogy az ő jeles egyéniségének nem egy, de számtalan fényes lapot szenteljen; tartozzék az bármely párthoz, bevallani kénytelen, hogy Nyáry tántoríthatatlan becsületességű, nemes keblű hazafi és feddhetetlen tiszta jellemű tisztviselő volt. Egyenes lelkű, igazságos bíró, soha nem engedett magánérdekeknek – és Pest megyében a közigazgatási és törvénykezési téren nagy jelentőségű és üdvös működésének egész ideje alatt minden törekvése egyedül oda volt irányozva, hogy az, kit a megye közönsége bizalmával megtisztel, helyét kellően betöltse.

Nyáregyházán a Nyáry Pál Pihenőparkban a gyönyörű platánsor végén van síremléke, mely csodaszép látványt nyújt a napsütésben.